Mi is az a füstágyú?

 

Hjřrleif Johansen, Dániában fejlesztette ki az első füstágyúját. Ötlete azt a vonalat követte, hogy ha a támadók nem látnak semmit, nem is tudják a betörést, rablást végrehajtani.

 

Felhasználási terület:

 

Mai világunkban a füstágyú új és hatékony kiegészítője a hagyományos vagyonvédelmi rendszereknek, amely kisebb- nagyobb helyiségeket, kevesebb, mint húsz másodperc alatt sűrű füsttel tölti meg.

Elsősorban egy váratlan hatás éri a behatolót, másod sorban a sűrű fehér füst lehetetlenné teszi a tájékozódást. Ezzel a komplex lélektani és fizikai hatással azonnal megakadályozza a rablás és betörés sikeres végrehajtását. Ezért különösen jól alkalmazható a betörések, rablások és a vandalizmus megelőzésében miden környezetben:

 

Az AS-füstágyúk® megfelelnek minden európai és hazai biztonságtechnikai szabványnak és előírásnak.

 

Miért jó a füstágyú?

 

A mai kor betörői tisztában vannak azzal, hogy a riasztó- és kamerarendszerek nem tudják megakadályozni és feltartóztatni őket abban, hogy véghezvigyék bűncselekményüket. A kivonuló szolgálatnak és a rendőrségnek is idő akár 10-15 perc is lehet, amíg kiérkeznek a helyszínre. Ezzel az új eszközzel azonban nem számolnak, hiszen a füstágyú elrejthető. Ennek következtében a betörők stresszes helyzetbe kerülnek, amely menekülésre készteti őket. Mindemellett a vastag köd miatt az elkövető elveszti tájékozódását, s nem hajtja végre a betörést - hiszen amit nem lát, azt nem is tudja eltulajdonítani. A vagyonvédelmi rendszer újbóli betörési kísérlet esetén ismét aktiválódik!

 

A meglévő riasztó rendszerek AKTÍV vagyonvédelmi kiegészítője!

 

A füstágyú lényege, hogy pár másodperc alatt átláthatatlan sűrű füsttel tölti meg a helyiséget, így ellehetetleníti a betörések és rablások sikeres végrehajtását. Füstágyú alkalmazásakor a behatoló egy pillanatig sem hezitál, hogy bemenjen-e a sűrű füstbe, azonnal elhagyja a helyszínt abba az irányba ahonnan érkezett. 

 

Milyen rejtet költségei vannak a rendszernek?

 

Nincsenek rejtett költségek, a rendszer energiahasználati igénye minimális, készenléti üzemmódban, ha a fűtés le van tiltva kb. 5-10 W, egyébként a felfűtést követően nagyjából egy 40 wattos villanykörtével megegyező az átlagfogyasztása.

 

Milyen füstöt generál a gép?

 

Az AS-füstágyú® úgynevezett „száraz” füstöt generál. A füst folyadék glycol és víz speciális keveréke, amelyet a rendszer egy kis kazánon keresztül, „száraz” füstté alakít. Ez a füst nagy koncentrátumú, teljesen átláthatatlan és kifejezetten biztonságtechnikai célra fejlesztették ki. Maga a füst nem ad fullasztó érzést, valamint nem károsítja a műszaki berendezéseket sem. Az anyag hasonló, mint amit a szórakozóhelyek és színházak használnak a színpadon a „füst” vagy „köd” látszat keltésére.

 

Mivel érdemes kombinálni?

 

A már meglévő behatolás jelző rendszer mellé még tovább fokozható a betörő teljes megzavarása egy beltéri hangjelzővel illetve stroboszkóppal.

 

Mennyi ideig marad meg a füst a helyiségben?

 

A füst több mint egy órán keresztül megmarad a helyiségben, de 15-20 perc alapos szellőztetés után nyomtalanul eltűnik.

 

Hogyan lehet elindítani?

 

A füstágyú csak akkor aktiválódik, amikor a behatolás jelző-rendszer betörést jelez. Az első jelzésére megkezdődik a füstképzés és pillanatok alatt átláthatatlan sűrű füsttel védi értékeket. A füstvédelem nyitvatartási időben, vagy veszély esetén is aktiválható egy pánikgomb, vagy támadásjelző megnyomásával. Így nem csak értékeit, hanem Ön és alkalmazottai testi épségét is biztonságban tudhatja.

 

Mennyi idő kiépíteni?

 

A telepítés gyorsan, akár 1 óra alatt elvégezhető. Ez az időtartam tartalmazza a füstágyú szakszerű rögzítését, a vezérlő kábelek csatlakoztatását, a füstágyú programozását, oktatását és a füstvédelem tesztelését.

 

Hányszor lehet használni?

 

Az AS-füstágyú® egy feltöltéssel minimum 5-6 alkalommal indítható el, természetesen a tartály telitettségét folyamatosan monitorozza a készülék és még mielőtt végleg kifogyna, jelzi, hogy utántöltésre van szüksége ezt szakembereink 15 perc alatt elvégzik és újra tökéletes védelmet nyújt értekei megóvására.

 

Mi történik áramszünet esetén?

 

A készülékhez kapcsolható szünetmentes tápegység, ez esetben 3-4 órás időtartamban képes működni áramszünet esetén is. Az áramkimaradást a készülék jelzi a távfelügyeleti rendszernek.

 

Miért pont az AS-Füstágyú®

 

Termékünk a konkurencia árainál alacsonyabban kínálja azt biztonságérzetet amit mindenki megérdemel. Nem csak egyszer használatos mint a legtöbb ilyen termék ma a piacon, az utántöltése a készülék árának töredékét képezi.

 

Kombinálható-e távfelügyelettel

 

A távfelügyeleti kivonuló szolgáltatók számára áttörést jelent a füstágyúk alkalmazása. A betörők megfigyelik a távfelügyeleti járőrök szokásait, és pontosan tudják, mennyi idejük van egy betörés végrehajtására. Egy átlagos méretű családi ház kifosztásához elegendő három perc, de egy üzletet akár fél perc alatt is ki lehet rabolni! A távfelügyeletek által vállalt kivonulási időtartam (10-15 perc) a legkritikusabb tényező egy betörés alkalmával, ha egy járőr épp nem a nullpont közelében, vagy egy esemény helyszínén van. A cselekmény első pillanatában a behatolás jelző-rendszer értesíti a távfelügyeletet, a füstágyú pedig effektív fizikai védelmet biztosít, a kivonuló szolgálat megérkezéséig. Így közösen, a betörés pillanatában alkotnak tökéletes védelmet A távfelügyeleti szolgáltatók kivonulási időtartama a legnagyobb kockázati tényező, ami füstágyú alkalmazásával közel nullára redukálható. Betörések, rablások és a vandalizmus megelőzésére tehát a füstágyú egy kiemelkedő jelentőségű aktív védelmi megoldás.

 

Ügyfeleink

Tekintse meg kiemelt ügyfeleinket akik az elmúlt 6 évben megtiszteltek bizalmukkal!

bat
DEH-Draexlmaier
goodwill
hambau
imperial
intermetal
mediaworks
mol
schrack
sews-ceh
waberers
vtl_systems